Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Harmadik helyen áll félidőben U21-es csapatunk

U17 szakosztály 2014-12-29 Megtekintések száma: 2797

Legidősebb utánpótlás korosztályos csapatunk Györök Tamás vezérletével kezdte meg a 2014/2015-ös szezont. Mellette természetesen továbbra is Juhász Péter segítette együttesünket.

Az első mérkőzésünk augusztus 30-án a Dunaújváros ellen volt, ahol idegenben kiütéses sikert értünk el (1-5), majd egy diósgyőri vereség után újra öt gólt szereztünk a Felcsút ellen (5-0). A Kaposvárt idegenben, a Debrecent hazai környezetben győztük le, majd a hetedik fordulóban becsúszott a második vereségünk, ezúttal a Győrben kaptunk ki. Ezután jött a Vác és a Kecsemét elleni három-három pont, majd egy Vasas elleni vereség. A tizenkettedik fordulóban jött a derbi, amit hazai környezetben 2-1-re nyertünk meg, majd Pécsről is sikerült három ponttal távoznunk. Az utolsó négy fordulóban kikaptunk a Szombathelytől, döntetleneztünk a Honvéddal és idegenben nyertünk az MTK és a Fehérvár otthonában.

A tizenöt forduló alatt csapatunk tíz győzelem mellett egy döntetlent és négy vereséget szerzett, gólkülönbségünk 29–16. A tíz pontszerzésből hat mérkőzésen (ebből egy döntetlen) nem kaptunk gólt, ezeken az első csapat harmadik számú kapusa, Banai Dávid védett.

Az ideiglenes gólkirályi címet Száraz András szerezte meg hét góllal. A dobogó második fokán Tóth Barna és Patrik Marques-Airosa „telel”, a bronzérem Hanyicska Richardé lett.

Góllövő lista:

Száraz András: 7 gól
Tóth Barna: 5 gól
Patrik Marques-Airosa: 5 gól
Hanyicska Richard: 3 gól
Holdampf Gergő: 2 gól
Gálfi László: 2 gól
Keglovics Bence: 1 gól
Tóth Patrik: 1 gól
Jónás Dávid: 1 gól
Aristote M’boma: 1 gól
Szalánszki Bálint: 1 gól

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy több egykori és jelenlegi játékosunk is lehetőséget kapott az idei Ligakupa kiírásban.

A Vasas elleni első mérkőzésen, ahol hazai pályán 2-1-re győztünk Banai Dávid, Nagy János és Holdampf Gergő is pályára lépett.

A második összecsapáson idegenben, az Ajka elleni 2-2-n már Litauszki Róbert, Szalánszki Bálint, Patrik Marques-Airosa, Nagy János és Holdampf Gergő is lehetőséget kapott.

A harmadik fordulóban a Videoton elleni 3-1 alkalmával Banai Dávid, Litauszki Róbert, Nagy János, Szalánszki Bálint, Holdampf Gergő és Patrik Marques-Airosa lépett pályára.

A visszavágón 1-0-ra legyőztük a székesfehérvári együttest. Ezen a mérkőzésen Szalánszki Bálint, Nagy János és Patrik Marques-Airosa került be a keretbe.

Az ötödik fordulóban hazai környezetben 4-1-re győztünk az Ajka ellen, ezen Patrik Marques-Airosa, Szalánszki Bálint és Nagy János kapott lehetőséget.

Az utolsó csoportmérkőzésen idegenben hoztuk el a három pontot a Vasas otthonából. Itt Banai Dávid, Nagy János, Patrik Marques-Airosa, Holdampf Gergő, Kós Krisztián, Száraz András és Tóth Barna lépett pályára.

A középdöntőben a Ferencváros elleni két mérkőzésen „csak” Litauszki Róbert és Simon Krisztián kapott lehetőséget.

Összesítve:

Litauszki Róbert: 315 perc
Banai Dávid: 270 perc
Nagy János: 266 perc
Marques-Airosa: 249 perc
Holdampf Gergő: 191 perc
Szalánszki Bálint: 100 perc
Simon Krisztián: 95 perc
Kós Krisztián: 3 perc
Száraz András: 4 perc
Tóth Barna: 4 perc

Képek

UTE - II. kerület UFC: 6-1 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41