Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

A rangadó a miénk lett!

U17 szakosztály 2017-03-30 Megtekintések száma: 3768

Az U17-es csapatnak minden győzelem számít, ha az élre hajt. A Videoton elleni boldogító győzelem különleges, mert, mit mondja Simek Péter, vezetőedző, "a győzelem mellé jó játék is párosult, és ez kedvező előjele a folytatásnak." A mérkőzés után Mándoki Lászlót és Adorján Patrikot kérdeztük:

“Az első félidőben magabiztosan birtokoltuk a labdát, az egész csapat nagyon jól játszott: mind védekezésben, mind támadásban" – dicsérte a csapatot Laci. - "Ez az elsőfélidőben be is bizonyosodott, mert megszereztük a vezetést, egy szép találattal.”

"A 15-20. perctől úgy éreztem, átvesszük a meccs ritmusát, irányítását" – tette hozzá Patrik. - "Az egyik labdaszerzésemből felpasszoltam a labdát, ami után 1-2 passz, és meg is szereztük a vezetést a 38. percben, Rutterschmid Robin találatával” – mesélte a gólt a védő. - "Az ellenfélnek is volt sansza" - mondja Mándoki Laci, mivel: “a második félidőben kicsit beszorított minket a Videoton, de szerencsére nem sikerült gólt szerezniük.”

"Próbálták a beinduló játékosoknak a védelem mögé tenni a labdát" – magyarázta a pályán történteket  Adorján -  "A védelemünk viszont jól reagált ezekre a támadásokra, de néhányszor a kapus bravúrjaira is szükségünk volt.

Kiemelném a korrekt bírói vezetést. A második félidőben próbálták feldobálni magukat az ellenfél játékosai, de a játékvezetők jó döntéseket hoztak. A csapat a hajrából a mérkőzés végé felé sem vett vissza, ezért a 93. percben, Dinnyés Olivér bombájával megszereztük a második gólunkat. A rangadó a miénk lett. Gratulálok a csapatnak!" – zárta az értékelőt Adorján Patrik.

"Nagyon fontos győzelmet arattunk. Büszke vagyok, mert a győzelem mellé jó játék is párosult. Ez kedvező előjele a folytatásnak. A következő erőfelmérőnk a hétvégén lesz, a Szolnok ellen." – Simek Péter, vezetőedző. 

UTE LA - Videoton FC: 2-0.

Kezdő: Filip D., Mándoki L., Adorján P., Rutterschmid R., Papp O., Mihalik J., Kovács Á., Tajti B., Dinnyés O., Gyulai G., Böndi Á.,  

Csere: Becze F., Feka M., Nemes K., Migend V., Csikós L., Fekete T.,

Góllövők: Rutterschmid Robin 38’, Dinnyés Olivér 93’

Kispad: Simek Péter, vezetőedző; Rácz György, edző.

A mérkőzésről a képgaléria elérhető: itt

 

UTE Labdarúgó Akadémia 

Képek

Csepel FC-UTE Labdarúgó Akadémia - U17 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41